2015. február 23., hétfő

Álomhozó álomfogók

A facebook-on ma reggel debütált az "Édes álmok" kollekció, ahol kicsiknek és nagyoknak tervezett álomfogókkal fogtok találkozni. Ez már az első szelete azoknak az újdonságoknak, amivel tavaszra elő szeretnék kerülni, mint afféle horgomedve (és nem horgoLÓ) a barlangjából.

Az eredeti álomcsapdákat a csipeva indiánok készítették el, hogy megvédjék a szeretteiket az ártó szellemektől és a gonosz álmoktól. A törzs idősebb asszonyai bogyókkal pirosra festett fonalból hálót szőttek egy fakarikára és az újszülött gyermekek bölcsője fölé akasztották. Mindennek jelentősége és szerepe van egy ilyen védő amulettnél..

A kör a végtelenséget jelképezi, a Nap útját az égen, az örök körforgást. A piros hagyományosan óvja a viselőjét, nem engedi a közelébe azt, ami ártó szándékkal érkezik. Az álomcsapdák közepe mindig lyukas, mert a jó álmokat, szép gondolatokat és segítő szellemeket nem akarjuk kizárni az életünkből.
A tollak szimbolizálják a levegőt, a légzést.. mondanom sem kell, mennyire fontos és nagy jelentőséggel bír ez különösen a kisbabák esetén. A tollakkal óvták a gyermek légvételeit, és nem utolsó sorban remek mulatság volt nézegetni, ahogy a tollas díszeket lengette a szellő. 

Sokan hörögnek, amiért nem csak a magyar hagyományokhoz ragaszkodom, de én ezt másképp látom. Az indiánok kultúrája sem kevesebb vagy rosszabb, mint a miénk, és ebben a sokszor zord világban nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne használjunk fel mindent a saját magunk és szeretteink védelmére, amire csak lehetőségünk adódik. Egyrészt. Másrészt nem tartottam sosem szégyellnivalónak, ha az ember nálánál bölcsebbektől merít, az ősöket, a régmúlt szokásait, hagyományait hívja segítségül. Minden kultúrkörben megvan az igény arra, hogy vigyázzunk arra, ami a miénk, és valahol mindenhol felbukkan az is, hogy az éjszaka, a sötétség és az álmok órái veszélyesebbek. Talán azért, mert akkor nem melegít, nem világít az az életető Nap, akit a mi kultúránk is az istenek sorában tisztelt. És talán azért is, mert a sötétség, mint a fényesség ellentéte magában hordozza a rémítő dolgokat: gonosz, ártó, aljas lényeket. Gondolj csak bele.. aki éjjel, a sötétben sunnyog, többnyire nem jóban sántikál. :) Régen sem volt ez másként. Ennyit a rögtönzött, alacsony színvonalú művészettörténeti kiselőadásomról. :))

Jó ideje tervezem már, hogy nekem is kell ám saját álomcsapda, sokszor zaklatottak az éjszakáim. Biztos Te is voltál már úgy, hogy álmodtál valami nagyon cudart, és egyszerűen nem és nem sikerült felébredni belőle. Nem szerettem volna olyasmit, ami a népbolondító bazári tucatáru kategóriájába tartozik, mert az olyasmi varázsos erejében még én sem tudok hinni. Olyan szeretem volna, amit én készítek, és közben beleduruzsolom, beleszövöm, kötözöm, horgolom a személyes erőmet, így igazi védelmet ad majd nekünk. És másodlagosan még jól is mutat a lakásban. ;-) 

Háromféle módszerrel készítem a CMK álomfogóit. Igyekszem egyrészt figyelembe venni az autentikus indián hagyományokat színvilágban és a díszítéssel is. Ezek az álomcsapdák csomózásos technikával készülnek, tollat, köveket, és pamutot használok díszítésnek. 
Van olyan is (ilyen a mellékelt képen látható is), ahol a karikát horoglom körbe és befelé haladva pókhálószerűen horgolom meg a hálót. Ezeknek a daraboknak a díszítése még egésze közel áll az eredeti formákhoz, de már szabadabban értelmezve a jelképeket. A harmadik technikával készült álomcsapdák még ennél is szabadabb asszociációs rendszerben születnek.. vannak köztük bohókásabb, gyerekeknek való darabok, olyanok, ahol az előre elkészített horgolt "hálót" utólag varrom bele a karikába..de több karikából álló és színesebb darabok is készülnek. 

Ami mindegyik darabban közös:

  • lukas a közepe: egyszerűen nem tehetjük meg, hogy a jó álmokat, szeretgető gondolatokat is kizárjuk az életünkből.. szükségünk van a pozitív energiákra. :)
  • van benne valami piros.. egy kis piros sosem árt. Babonásnak tartasz? Lehet, hogy az vagyok, de azért nem nagy baj, ha távol tartjuk a "gonosz szellemeket" 
  • személyesen én készítem a legapróbb részletekig, figyelembe véve természetesen az egyéni igényeket, kéréseket is
  • mindegyikből csak egyetlen, utánozhatatlan darab készül, hasonló lehet, de ugyanolyat tudatosan nem fogok készíteni sosem
  • nem másolom le más munkáit.. ha máshol láttál valamit, amibe beleszerettél, akkor próbáld ezt annál a készítőnél beszerezni..csak remélni merem, hogy szeretni fogjátok annyira az én terveimet is, hogy nem kényszerítenétek másolásra. :)

Sokat rajzoltam, még többet terveztem. Szeretném, ha olyan jó fogadtatást kapna, amilyet megálmodtam neki. :) Jó lenne, ha sikerülne átadnom azt az érzést, ami bennem tombol, amióta kipattant az álomfogó gondolata a fejemből. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül. És persze kár is lenne tagadni, hogy nagyon hiszek az erejükben. Szerintem Te is érezni fogod, ahogy a kezedbe kerül egy-egy darab. ;-) Amióta megéreztem, hogy álomfogókat mindenképpen kell terveznem, szinte már küldetésemnek tekintem, hogy én így segítsek, adjak egy kis extra biztonságot, nyugalmat.. különösen azért fontos ez nekem, mert tudod, hogy én is édesanya vagyok. Nem egyszer előfordult már, hogy arra ébredtünk mindannyian, hogy a kisfiam vigasztalhatatlanul zokog, sír, nem tudom felébreszteni, alig tud kiszakadni az álomból.. nyugtalan, fel-fel sír egy éjjel akár 8-10x is. Úgy gondolom, hogy nincsenek véletlenek. Nyilván van okos tudományos magyarázat a csecsemő idegrendszerének fejlődéséről és az élmények feldolgozásáról. De arról is van, hogy hagyjuk csak sírni, az roppant jót tesz neki. Hát én nem hiszek ebben. Mi anyák ösztönösen érezzük, hogy a gyermekünknek szeretetre és gondoskodásra van szükséges. Elsősorban. És tudták, tudják ezt azok a természeti népek is, ahová nem tört még be a mindentjobbantudó, mindentmegzavaró civilizáció. Szóval legyen minden baba fölött álomfogó, én azt mondom. :) És nekünk, felnőtteknek sem árt.. annyi rossz hatás ér mindenkit a napjai során, hogy jó lenne az éjszakákat biztonságban tudni. Ugye? :)




Ezt az első álomfogót a saját kisbabámnak készítettem, és remélem, készíthetek a Te kisbabádnak, gyermekednek is egyet, hogy megóvd Őt minden nyugtalanító álomtól. Megígérem, hogy belevarázsolom egy anya minden óvó-féltő szeretetét, gondoskodását, hogy akkor is vigyázzák a csöppséged álmát, amikor nem vagy mellette.

Nem csak gyerekeknek.... ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése