Elkényelmesedésünk története

Néhány hete írtam a minket sújtó elektronikus katasztrófahelyzetről, amikor egy hét leforgása alatt ment tönkre mindkét bojlerünk, égett le az elektromos hálózat, és lehelte ki a lelkét a kávéfőző és a tévé. Nem akarom arra gondolni, hogy valami banya tevékenykedik a családom körül, de lassan kénytelen leszek megrakni neki a máglyát az udvarban. :)

Most ugyanis az történt, hogy fogta magát a konyha csap, és először nem adott vizet, utána meg már csak adakozott, de annyira túláradóan, hogy el kellett zárni a főcsapot, mert nem hatott rá se kérés, se erőszak. Szóval most csapot cserélünk, meg szifont, ha már lúd alapon. 

És hogy miért kell ezt elmesélnem a kényelemről szóló bejegyzésemben? Mert egyszerűen rá kellett jönnöm, mennyire magától értetődő a többség (ahová én is tartozom) számára, hogy beslattyog a konyhába és enged magának egy pohár vizet. (Amióta elcsesződött a csap, állandóan szomjas vagyok, mert lusta vagyok elmenni a fürdőszobáig vízért) Vagy elmosogat. Kiöblíti a mosogatót, bevizezi a szivacsot... és nem is sorolom. Lavórban hurcoltam a vizet a mosogatáshoz. 4x fordultam. Nem volt kellemes. (és akkor hol van ez még attól, hogy sok-sok kilométert kelljen gyalogolni 2 kannányi sáros vízért..) A bojlercirkusznál a gázon fazékban melegítettünk vizet a fürdéshez a kicsinek. Mi mosakodtunk vödörből... Az sem volt kellemes, pedig a mi nagyszüleinknél még ez volt a mindennapos, fürdőszoba sem volt minden háznál.

Amikor nem volt áram, akkor jöttem rá, hogy az internet, a kazán, a mikró, a hűtő, a gáztűzhely piezo gyújtója (az elektromos sütőről már nem is beszélek), a telefontöltő mind mind árammal működik. Persze tudtam én ezt előtte is, csak egyszerűen nem foglalkoztam vele. Tényleg nem. Mert minek is tettem volna??! Természetes dolog, hogy felkattintod a villanyt, nem romlik meg az étel, két mozdulattal tudsz kávét főzni és meleg víz folyik a csapból. 

Rájöttem, hogy annyira beledermedtünk ezekbe a kényelmi "szolgáltatásokba", hogy komoly szervezést igényel nélkülük élni a mindennapokban. Ti mit gondoltok erről?

És akkor itt említhetem azt a megosztó témát, amit a boltok vasárnapi zárva tartása jelent. Én nem vagyok egy shopping királynő, de még engem is fájdalmasan érint sok szempontból. Mert egyszerűen megszoktam, hogy vasárnap is tudok friss kenyeret hozni, be tudok vásárolni, el tudok szaladni pelenkáért, bébiételért, vagy régen tápszerért. Például. Vagy például vehetettem volna már vasárnap csaptelepet és megszerelhettük volna, nem kellett volna egy napot bohóckodni. És akkor talán ne is soroljam tovább, mindannyian érzékeljük ezt. A számtalan, a boltok kötelező zárva tartását bíráló cikk alatt olvastam olyan hozzászólást, mely szerint túl kényelmesek vagyunk, régen is megvoltunk vasárnapi vásárlás nélkül, amikor szombat délben bezártak a boltok. És előre kell gondolkodni, nincs olyan, hogy mindenképpen el kell menni a boltba ezen a napon, mert persze mindenki meg tudja ezt oldani más napokon is. Sokan, sokfélét írtak, reagáltak erre. (Azzal személy szerint is különösen egyet tudok érteni, hogy a vasárnap vásárnap volt mindig, és ez nem volt köthető a valláshoz. Másrészt pedig én sem kedvelem, ha valaki ekkora kontrollt akar gyakorolni az életem és szokásaim felett.)

Közelítsünk arról az oldalról talán, ahová a mi kis családi kálváriánk is mutat - a modern kor adta lehetőségekhez, a vívmányokhoz, a kialakult szokásokhoz. Én is azt mondom, hogy kényelmesen vagyunk, belelustultunk a jólétbe, de ennek ténylegesen azt kell jelenteni, hogy mindenről mondjunk le, és térjünk vissza a gyökerekhez? Ha valóban ez lenne a jó út és ez lenne a cél, akkor meddig kellene elmennünk, miről kellene lemondanunk? Ki tudja megmondani ezt? És kinek van joga megmondani ezt? Menjünk vissza 10-20 évet vagy még többet? Akkor ne csak a boltot zárjuk be (amikor is mindenki tudta, hogy vasárnap és hétfő reggel szikkadt kenyeret fog enni vagy gumizsemlét), hanem például tegyük le az okostelefont és a mobilokat úgy általában, kapcsoljuk ki az internetet, a facebookot, felejtsünk el a bevásárlóközpontokat, a multiplex mozit, a fejlesztő játékokat, az eldobható pelenkát, tisztasági betétet...és igazából a végtelenségig sorolhatnám. Kell -e minden áron visszatérni vajon? Én nem mondom, hogy az a tempó tökéletes, ahogy most élünk, és azt sem mondom, hogy nem volt jó gyereknek lenni akkor, amikor még csak a presszóban lehetett csavaros fagyit kapni és nem volt kábeltévé (még színes is csak elvétve), számítógép és xbox. Szeretünk (én is..naná) elmerengeni ősink parasztromantikáján, a várkisasszonyok csudásan suhogó selyemszoknyáin. És jól is hangzik ez...egy darabig. Aztán amikor rájövünk, hogy fél évente egyszer volt fürdés, az ágy alatti bili fölé guggoltak, tehénszarral kenték fel a padlót, akkor már nem is hangzik ez olyan vágykeltően. Nem igaz?

Én azt is élvezem, hogy ezerféle különleges fonalból és anyagból tudok válogatni a legkülönfélébb minőségben, színben és formában. Hogy rengeteg eszköz áll a rendelkezésemre, amikor dolgozni szeretnék, hogy megoszthatom veletek a munkáimat itt, a közösségi oldalakon, a Pinteresten böngészhetek és gyönyörködhetek mások alkotásaiban. És úgy általánosságban azt, hogy nagyon közel jött hozzánk a világ. Tényleg olyan rossz ez? 

Szóval csak óvatosan azokkal a véleményekkel, és bezzegelésekkel. Más korszak, más igények, más lehetőségek. Ahogy Vékás Lajos fogalmazott a Ptk. születésekor.. a cél mindig legyen a megőrizve megújítás: tartsuk meg, ami jó, ami érték, és reformáljuk meg, ami megérett a fejlődésre. Most úgy érzem, nem ez történt. :/