Enélkül nálunk évtizedek óta nincs Anyák napja.. Valahogy úgy alakult, hogy mi ilyen dalolós, gyermeklelkű család vagyunk. És jól is van ez így. Emlékszem, hogy még egyetemista koromban, amikor valamiért úgy alakult, hogy nem tudtam itthon lenni május első vasárnapján, anyáknapi műsort készítettem magnókazettára.. hát nem most volt. :)) Verseket válogattam, megkerestem a régi gyerekdalokat, és szépen felnótáztam, felmondtam mindent a kazettára, azt csempésztem Édesanya párnájára. Arra már nem emlékszem, hogy elmesélte -e a reakcióját, de ha nem ismertem félre az elmúlt 31 évben, akkor biztosan örömet szereztem vele.
6 éve már a húgomnak is énekeltem, és Őt is megleptem egy csokor virággal... a pocakjában már ott lapult a keresztfiam, a családunk első kis krampusza, kicsi hercege. Másképp néz már az ember lánya testvérére is, amikor belőle is Édesanya válik. Mert nem csak a babák születnek, hanem az édesanyák is. Két éve ilyenkor már az én pocakomban is ficergett, mocorgott egy pici élet, az én kisfiam, csodababám. Én annyira biztos voltam abban, hogy fel vagyok készülve a fogadására, az élményre, hogy anya leszek, gyermekem születik. Annál nagyobb volt a döbbenetem, amikor rájöttem, hogy erre nem lehet felkészülni, nem lehet előre eldönteni, elhatározni semmit, hogy nincs többé és, csak mi..
Nagyon sok mindent csak most kezdek megérteni. Amikor kicsi gyerkőcnek fújtam Anyára, nem értettem, miért nem lehet ezt, vagy azt.. mert én már olyan nagy vagyok. Amikor kamaszként nem engedett el a tejfölködben autóval, hiába könyörögtem, sírtam és dühöngtem.. belegondolva, nem hogy nem engedném el a fiamat, de még dupla sor lakattal rá is zárnám a szobáját, nehogy eszébe jusson. Amikor eljöttek utánunk a táborba meglátogatni, megnézni, hogy vagyunk... az nagyon nagy öröm volt mindig. Ki foglalkozott azzal, hogy ciki vagy nem ciki. Ahogy az sem érdekel a mai napig, hogy mit gondolnak az emberek, amikor kézen fogva vagy összeölelkezve sétálunk. Nagyon szeretném, hogy az én kisfiam se érezze majd kínosnak, mennyire szeretem és milyen fontos nekem. :)
Sok fiatal huszonéves, harmincas figyeli szánakozva azokat a kortársait, akik gyermeket vállaltak, Anyák és Apák lettek. Mert "vége az életüknek", "pelenkahuszárok lettek", nincs több szórakozás, nem lehet velük beszélgetni, csak otthon ülnek a tévé előtt, és vakarják a feneküket unalmukban. Tudnék mesélni.. :) De
Nagyon sok mindent csak most kezdek megérteni. Amikor kicsi gyerkőcnek fújtam Anyára, nem értettem, miért nem lehet ezt, vagy azt.. mert én már olyan nagy vagyok. Amikor kamaszként nem engedett el a tejfölködben autóval, hiába könyörögtem, sírtam és dühöngtem.. belegondolva, nem hogy nem engedném el a fiamat, de még dupla sor lakattal rá is zárnám a szobáját, nehogy eszébe jusson. Amikor eljöttek utánunk a táborba meglátogatni, megnézni, hogy vagyunk... az nagyon nagy öröm volt mindig. Ki foglalkozott azzal, hogy ciki vagy nem ciki. Ahogy az sem érdekel a mai napig, hogy mit gondolnak az emberek, amikor kézen fogva vagy összeölelkezve sétálunk. Nagyon szeretném, hogy az én kisfiam se érezze majd kínosnak, mennyire szeretem és milyen fontos nekem. :)
Sok fiatal huszonéves, harmincas figyeli szánakozva azokat a kortársait, akik gyermeket vállaltak, Anyák és Apák lettek. Mert "vége az életüknek", "pelenkahuszárok lettek", nincs több szórakozás, nem lehet velük beszélgetni, csak otthon ülnek a tévé előtt, és vakarják a feneküket unalmukban. Tudnék mesélni.. :) De
annyi boldogság van egy ilyen kis csepertyűben, hogy azt elmondani nem lehet.
Talán ismeritek néhányan a Hollywood News Agency-t Szirmai Gergővel... a
44. gyermek filmmel kapcsolatos kritikáját (amit most talán nem
minősítenék) azzal a pár perces monológgal kezdte, hogy miért is nem
vállalnak a fiatalok gyereket, és sorolt egy kazalnyi ellenérvet, majd
néhány pozitívumot. Mivel egyébként kedvelem a fiatalembert és a
humorát, egészen meglepődtem. De nem csak én, hanem a férjem is. És ha
már egy férfi is összeráncolja a homlokát, akkor ott talán tényleg
félresiklott valami. Máskor olyan gondosnak, megfontoltnak tűnik az első
2-3 perces felvezető, és érdemben van is mondanivalója. Most viszont
egyszerűen ordított róla, hogy felületes, hogy gyereknevelésről,
babákról legfeljebb filmekből tájékozódott vagy az olvasmányélményeire,
haveri élménybeszámolókra alapoz. Persze ezt nem vethetem a szemére,
miután saját tapasztalata nincs, de ettől még objektívebb, korrektebb
módon is meg lehetett volna közelíteni a témát. Hogy érthetőbb legyen a
gondom, Gergő a kritikában a gyermekvállalás ellenérveiként az abszolút
közhelyes banalitásokat veszi elő: vége az életednek, nem élhetes a
saját életedet, a gyerek sír, ordít, bekakil, nem hagy aludni... stb.
Akit érdekel, megnézi, nem fokozom. A gyerekvállalás mellett egyetlen
érv hangzik el: képzeld el, hogy ülsz a játszótéren (ez mennyire közhely
már??) és nézed a kiskrapekot, és rájössz, hogy amit jól csinál, azt
tőled örökölte, amiben meg béna, na hát sajna azt is. És milyen jó érzés
belegondolni, hogy ez a kis lény a Te saját genetikai lenyomatod. Na és
ezért az érzésért éri meg gyereket vállalni. Mire idáig jutottam, már
csak pislogtam, mint hal a szatyorban, és tekergettem a nyakam, hogy hát
de most ezt tényleg??
Mondhatnánk, hogy nincs humorom, pedig van, de itt valahogy nem sikerült előcsalogatni még jutalomfalatkákkal sem. Egészen egyszerűen nem hittem el, amit hallok. Nem kéne ezen kiakadni? De..kéne. Mégpedig azért, mert negyedmillió fiatal iratkozott fel a youtube csatornájára és százezernél is többen követik a facebook-on. Lehet, hogy amikor elindult a filmkritikák sora, nem gondolta, hogy ennyi emberhez el fog érni, de most, hogy eljutott idáig, fontos lenne felmérni a felelősséget is. Sokan tapasztaljuk, hogy a tizenéveseknek bálványok, ikonok kellenek. Egyszerűen szükségük van megmondóemberekre, akik véleménye szent, mintha az orákulumot hallgatnák. Hogy ez miért van így, abba most ne menjünk bele, mert megérne egy külön posztot társadalomkritikaként.
Biztosan ezt akarjuk közvetíteni a leendő Anyáknak, Apáknak? Hogy ha gyereked lesz, vége a világnak? Hogy fontosabb az önmegvalósítás? Becsavarogni a világot? Az élj a mának és facsard ki az életből az utolsó cseppeket is mentalitás? Én nem mondom, hogy mindenkinek bele kell vágni és meg kell tapasztalni, milyen szülőnek lenni. Van, aki genetikailag alkalmatlan rá, és nem is kell ezt erőltetni. Mindenkinek joga van a szabad választáshoz, és a döntése tiszteletben tartásához. De! És persze mindig van egy de... nem tartom jó dolognak, ha az anyaságról, a szülői létről ennyire torz képet festünk, ha bedőlünk a vígjátékoknak, ha azt képzeljük, hogy gyereket vállalni annyi, mint feladni önmagunkat. Mert nem erről szól. Kell áldozatot vállalni? Kell hát. Vannak nehéz napok, hetek? Vannak bőven... Át kell értékelni a fontossági sorrendet? Át bizony.
Mondhatnánk, hogy nincs humorom, pedig van, de itt valahogy nem sikerült előcsalogatni még jutalomfalatkákkal sem. Egészen egyszerűen nem hittem el, amit hallok. Nem kéne ezen kiakadni? De..kéne. Mégpedig azért, mert negyedmillió fiatal iratkozott fel a youtube csatornájára és százezernél is többen követik a facebook-on. Lehet, hogy amikor elindult a filmkritikák sora, nem gondolta, hogy ennyi emberhez el fog érni, de most, hogy eljutott idáig, fontos lenne felmérni a felelősséget is. Sokan tapasztaljuk, hogy a tizenéveseknek bálványok, ikonok kellenek. Egyszerűen szükségük van megmondóemberekre, akik véleménye szent, mintha az orákulumot hallgatnák. Hogy ez miért van így, abba most ne menjünk bele, mert megérne egy külön posztot társadalomkritikaként.
Biztosan ezt akarjuk közvetíteni a leendő Anyáknak, Apáknak? Hogy ha gyereked lesz, vége a világnak? Hogy fontosabb az önmegvalósítás? Becsavarogni a világot? Az élj a mának és facsard ki az életből az utolsó cseppeket is mentalitás? Én nem mondom, hogy mindenkinek bele kell vágni és meg kell tapasztalni, milyen szülőnek lenni. Van, aki genetikailag alkalmatlan rá, és nem is kell ezt erőltetni. Mindenkinek joga van a szabad választáshoz, és a döntése tiszteletben tartásához. De! És persze mindig van egy de... nem tartom jó dolognak, ha az anyaságról, a szülői létről ennyire torz képet festünk, ha bedőlünk a vígjátékoknak, ha azt képzeljük, hogy gyereket vállalni annyi, mint feladni önmagunkat. Mert nem erről szól. Kell áldozatot vállalni? Kell hát. Vannak nehéz napok, hetek? Vannak bőven... Át kell értékelni a fontossági sorrendet? Át bizony.
Egy évfolyam találkozón kérdezte egy lány tőlem, hogy tényleg nincs már élet a pelenkahegyen túl? Neki is azt mondtam, és innen üzenem Gergőnek és a fiataloknak is, hogy hát persze, hogy VAAAN. Legfeljebb komolyabb logisztikát, nagyobb kompromisszumkészséget igényel. ;-) És annyi mindennel kárpótol az élet, hogy napestig sorolhatnám. Amikor csak állsz a kiságy felett fél éjszaka és elbutult arccal gyönyörködsz a gyermekedben, hallgatod, ahogy szuszod, és nem győzöl ámulni, és hálát adni az Égnek, amiért valami nagy jót tehettél, és a gondjaidra bízták ezt a csodalényt. Amikor tócsává olvadsz, ha odatotyorog az első bizonytalan lépéseivel, ha spontán megölel, puszit ad, simogat a falatnyi kis kezével. Amikor meghallod, hogy Apa, Anya... Amikor mindenre gyógyír egy ölelésed és a szereteted.. és most még csak első hónapokról beszélek.. mennyi közös élmény vár még ránk. :) Rengeteget csavargunk, kirándulunk, barátokkal találkozunk, főzünk, szalonnát sütünk, kertészkedünk, nyaralunk, szánkózunk.. mert minden belefér, és mennyivel jobb együtt. Mekkora élmény, hogy megmutathatsz mindent, amit láttál, amikor egy pici gyerkőc szemével csodálkozhatsz rá erre a csodás világra. Elfogult vagyok? Igeeeen. Hogy bánom -e? Neeeeem.
Szóval tessék körbeszeretgetni az Anyákat és az Apákat is, mert mindketten megérdemlik!! És ne csak május első vasárnapján, hanem ameddig csak lehet. :) Ha még bizonytalankodnátok a családalapításban, akkor pedig ne féljetek belevágni. Ez a legnagyobb és legszuperebb kaland, amiben csak részetek lehet. ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése