2015. június 6., szombat

Megint bővült a kincsesláda

A héten végre eljutottam a kedvenc rőfös boltomba. Legalábbis eddig ez a kedvenc, de Édesanyám szerint Gödöllőn van egy olyan csúcsszuper bolt, hogy megnyalnám utána mint a 20 ujjamat. Sajnos azt is be kell iktatnom valamikor a programomba, mert nem hagyhatom ki a megszemlélését. :))

Most kifejezetten táskabélésekért jöttem, és nagyon kellett sietnem, úgyhogy mást nem is tudtam megnézni. Sikerült vennem egy nagyon szép szövetet tojáshéj szín alapon finom rózsamintával. Olyan szép, hogy a fotó vissza sem adja. Nagyon szeretem ezeket a múltidőző mintájú anyagokat, mert valamiért jól esik velük elálmodozni egy régi, a mostaninál bájosabb, bohókásabb és csajosabb korszakon. :)
Ennek örömére hallgassatok egy kis zenét. ;-)



Szóval a rózsás szövetet meséltem már. Egy hófehér textilfonalból horgolt táska kapja majd bélésül. Nagyon illenek egymáshoz. (Már összepróbáltam) ;-)

Aztán van még egy bézs vászon. Talán emlékeztek, hogy készítettem egy keki és barna sávos horgolt táskát. No ez éppen tökéletes lesz bele. Lassan ideje is lenne megvarrnom, mert igazából annak a táskának is csak ez a híja már. Legalább lesz okom kipróbálni a varrógépet, ha nem akarom kézzel beleszenvedni a bélést. Kicsit izgulok, de várom is persze, hogy fog szuperálni.

Az utolsó pedig egy halványkék alapon barna mintás babaanyag. Csodapihepuha, nagyon beleszerettem már a boltban, és ezért el kellett hoznom. Eredetileg nem terveztem alábélelni a takarót, mert augusztusi baba kapja majd, de igazából később is használni kell, szóval ártani nem fog neki. Kezdetben pedig olyan fázósak még ezek a picurikák. :)


Ha van még kedvetek zenét hallgatni (nekem van... ;-) ), akkor én ezt a Doris Day nótát javaslom, és küldöm mindenkinek, aki ma huncut kedvében van. :))



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése