Mindent egyszerre ... hatékonyan, de hogyan?

A legtöbb kreatív ember nagy hibája az, hogy csapong, mint egy pille a fény körül... Persze itt a fényt nyugodtan behelyettesíthetjük ötletekkel, agyagokkal, tervekkel, formákkal. Ha a kötéssel, horgolással, varrással foglalkozó társaimra gondolok, szépen kirajzolódik ez a minta. Sokat nevetünk magunkon és egymáson, elnevezzük a félkész dolgainkat. Hogy nem csak nálunk van ez így, arra jó példa lehet a sok erre vonatkozó angol kifejezés.. 

De ilyen az UFO (UnFinished Object) tehát befejezetlen "tárgy", vagy a WIP (Work In Progress), azaz folyamatban lévő munka. :) Mókás, ugye?

Számos hasonló kifejezést/ rövidítést használunk magyarul is, és angol nyelvterületen is, így ha külföldi blogokat olvasol, mintákat keresel, a fórumokon, Pinteresten vagy a Ravelry-n csemegézel, simán összefuthatsz ezek bármelyikével. 

A hivatalos kötős-horgolós rövidítésekre nagyon sok blogon találsz kifejezetten tematikus szótárt. Érdekes látni, hogy olyan csajok, idősebb hölgyek, akik egyébként nem beszélik az adott nyelvet, simán elboldogulnak egy angol mintaleírással, feltéve, hogy nincs benne számottevő töltelékszöveg. ;-) Nálam az angoltudásom visszaszerzésének egyik motivációja volt, hogy a legtöbb oktatóvideó, blog és mintaleírás csak angolul (és oroszul) érhető el, és nincs türelmem kivárni, míg valaki megszán és lefordítja.

De vissza a mi kis PHD és UFO munkáinkhoz. Elgondolkodtál már azon, hogy miért nem vagyunk képesek semmit befejezni egy nekiüléssel? Mármint anélkül, hogy közben mást csinálnánk? Mert valamiért nem megy. Nálam ez a Tavasz kendő (ami sál lesz végső soron) az első olyan dolog az elmúlt 20-22 évben, amit sikerül úgy megkötni, hogy semmi mást, de tényleg semmi mást nem csinálok közben, holott legalább 8-10 folyamatban lévő munkát tudnék felmutatni. :) Ezt a számot persze eléggé szégyellem, de igazából nincs mit tenni.. 

Szóval mi lehet az ok, amiért azonnal viszketni kezdünk, ha túl sokáig tart egy kiegészítő, vagy ruhadarab elkészítése, ha monoton a minta, vagy túl bonyolult? Nem tudom a választ. De a tippem a türelmetlenség. A sürgetés. Ez pedig nem csak a kreatív embereket sújtja, de mivel az elmúlt időszakban, években velük van a legtöbb kapcsolatom, itt tudtam elcsípni ezt a problémát. Egyszer Popper Péter egy előadásában azt mondta, hogy ha ő lenne a sátán, akkor azzal tenné tönkre az embereket, hogy gyorsítaná és sürgetné a világot. Mindent egyszerre zúdítana a nyakunkba, élményeket, történéseket, jót és rosszat válogatás nélkül. Mindig csinálni kellene valamit, utolérni magunkat, teljesíteni határidők sorát. Akkor ugyanis egy rövid idő után képtelen lenne az ember feldolgozni a sok információt, ingert és késztetést, és egy folyamatos ideges, szorongásokkal teli bizsergés piszkálná a lelkét, szellemét. Az érzés, hogy lemarad valamiről, elkésik, elhúz mellette az élet.

Ezt biztosan Te is látod magad körül. Ezért nyomkodjuk a telefonunkat, ezért keresünk olyan szállást  a nyaraláshoz, vagy szórakozóhelyet, éttermet, ahol biztosítják az ingyenes és mindenhol hozzáférhető WIFI-t.. Egy évtizede ennek semmi jelentősége nem volt még. Egy hétig nem néztem meg az emaileket? Nagy kaland... Ma akkor is ideges leszel, ha eltelnek úgy órák, hogy nincs internet, nem látod, ki mit oszt meg a közösségi oldalakon. Ha a szolgáltatás szünetel pár órára, az rosszabb, mintha a vizet zárnák el egy napra. Ugye? 

Egy kicsit messzire szaladtam a kezdetektől, de érted a lényeget, ugye? Úgy látom, hogy éppen ez okozza a gyűjtögetési mániánkat is. Minden azonnal kell, meg kell szerezni. Ha már megvan, akkor nem dobjuk ki, rakosgatjuk, míg a végén már elborít a lom. Mert végül minden csak lom lesz... hasznos és haszontalan, de attól még lom. Biztosan vettél már új táskát - a költözést szándékosan nem is mondom, mert nem mindannyiunknak volt benne része, de az még ennél is érzékletesebb példa lenne. Szóval új táska. Nálam ez úgy történik, hogy kikeresem a régiből a fontos dolgokat. Először a pénztárca, iratok, forgalmi, kulcsok. Aztán a piperecuccos tasak, pendrive. Mást nem. A régi táskában ott marad a lom..amire már egyébként nem is lett volna szükség, mégis hurcoltam valamiért. Zsebkendők, blokkok, lejárt kuponok, levelek feladószelvényei, régi lottószelvények, cetlik, nálam Édesbaba érkezése óta kiszáradt törlőkendő, tartalék cumi, tartalék kisautó, pelenka, 10 darabos popsitörlő maradékai, és hasonló ezmegaz színesíti a képet. Amikor első nap elindulsz a táskával, olyan könnyűnek és felszabadítónak érzed. Nem? Legalábbis én így vagyok vele. Ahogy az új telefonnal, új laptoppal, új bútorral is. Mert rákényszerít, hogy kiszórd az életedből a lomot, amit görgetsz magad előtt.

Hogy jön ez ide? Nagyon egyszerűen.. ha minden mintát elkérek, tárolok, tele van mentett tartalmakkal a pinterestes táblám, a gépem, a könyvjelzők a facebookon, a ravelryn, a gépem, a nyomtatott mintákkal, könyvekkel, újságokkal az asztalom-szobám, akkor kisebb az esélye, hogy bármit is használni fogok belőle. Csak minden kell. Mert még jól jöhet. Ha a szívemre teszem a kezem, akkor be kell vallanom, hogy szinte még sosem használtam semmit az elmentett minták közül. Nagyon ritkán kerül elő valami. Amikor új dolgot keresek, kifejezetten egy adott tervhez, akkor célirányosan válogatok mintát a szokott helyekről, valahogy nekem olyan mentve sosincs. És nem is kerítek sort azokra a dolgokra, amit azért mentettem el, mert egyszer mindenképpen el akarom készíteni. Ebbe a sorba illik az is, hogy látok valami nagyon jópofát, és azonnal kell, gyorsan belefogok, aztán félreteszem, mert látok mást, és megint mást. És amikor valamit muszáj lenne befejezni a vállalt határidő miatt, akkor csak szenvedek vele, nincs kedvem folytatni, amikor csilliónyi érdekesebb feladat is vár még rám.
Nehogy lemaradjunk valamiről...kellenek az újdonság fonalak. Akkor is, ha még nem tudom, mi lesz belőle. Pedig tudom, hogy amikor valamit készíteni akarok, ritkán van itthon elég vagy pont olyan fonal, ami kellene...

Megveszünk ruhákat, ami a próbafülkében még tetszik, de otthon már nem. Valljuk be, már felvéve sem volt tökéletes, de megelégedtünk a majdnem jóval. Aztán ők lesznek azok a darabok, amiket sosem fogunk hordani, mégis tele vele a szekrény. Mi van még a szekrényedben? A majd újra jó lesz rám darabok. A szeretem, de már kopott, rongyos, fakó, bolyhos darabok. Az itthonra még jó lesz darabok. A takarítórongynak még jó lesz pólók, törölközők. A már csak a fiók hátuljába túrt bugyik, zoknik, félpárzoknik, harisnyák. A kupac alján figyelő ágyneműk. A könyvek, amiket leárazáson vettél, minél többet, annál olcsóbb akcióban.. de sosem fogod elolvasni, mert vacak. Őrizgetett számlák, hivatalos levelek, ezer éves bizonylatok, feljegyzések. Egyetemi, gimis és általános iskolás könyvek, füzetek, jegyzetek.

És vannak a mindig félretett, tartogatott darabok. Parfüm, krém, kence, különleges mindenféle, amivel mindig egy alkalomra várunk. A ruhák, amit túl jók arra, hogy dolgozni menj benne. Nehogy összekend, és hűdekülönleges. Amit végül kihízol, kifakul, tönkremegy, kimegy a divatból, kirágja a moly, megsérül valahogy a szekrényben anélkül, hogy egyszer is örültél volna neki, hogy felveszed.

Lomok, amitől sosem leszel hatékony. Nem leszek felszabadult. Ki tudna szárnyalni több tonna holtsúllyal. És ezek csak a fizikai terheink. A lelki terhek, koloncok, elraktározott mifenék megérnek egy újabb bejegyzést.

Nem akarok megmondó ember lenni.. egyszerűen csak át kell értékelnem az életet. Nekem is, és szerintem Neked is. A miértekről mesélek majd... ígérem. Gyűjtöm még az erőt.

Amire biztatni akarlak, legyél bár Te is hozzám hasonló, vagy más hobbival, munkával, élettel rendelkező, hogy 

• merj rendet tenni a világodban, és engedd el a lomot az életedből,
• ne sürgesd a dolgokat, add meg mindennek a maga idejét,
• hagyj időt a lelkednek, hogy utolérjen, 
• egyszerre csak egy dologra, egy emberre figyelj, minél többször, ha teheted, de arra nagyon, 
• fejezz be sorban mindent, amibe belekezdtél.

Nekem is vannak ám restanciáim, de dolgozom rajta. ;-)

Szóval én most a divatos szép napok helyett, erőt és lendületet kívánok Neked és persze magamnak is. Mert ehhez igazán kell. ;-)