2016. július 21., csütörtök

Képeslap Meseországból

Egy kicsit elvonultunk családilag pihenni. Igazából csak néhány nap, de az elmúlt hónapok viszontagságai után azt hiszem, igazán ránk fért egy kis környezetváltozás. 

Egy nagyon merész megoldást választottunk - egy parasztházra vigyázunk a Cserhátban. Nem véletlenül írtam meseországot, mert egyszerűen maga a csoda. Épp tökéletes elegye a réginek és az újnak, ezt pedig imádom, és én is erre törekszem, ha tehetem. Azt is elárulom, hogy ez most egy kicsit visszatérés is a gyökerekhez. Édesanyám nógrádi lány, és felerészt a már sokat emlegetett palóc gyökerek ide vezetnek vissza. Mindig úgy jövök erre, mintha haza jönnék. Nem mondom, hogy minden zegét-zugát ismerem, de törekszem rá. Most a poronttyal kénytelenek vagyunk egy módosított menetrend szerint csatangolni, megtalálni azokat a programokat, amit egy három éves kiszsivány is élvez. Meg fogsz lepődni, de közel sem jelent akkora kihívást, mint gondoltam. ;-)




És ha már itt vagyunk, gondoltam, meglepem a házigazdákat egy kis aprósággal.  A közeli kisvárosban találtam egy fonalboltot és ezt a nagyon hosszan átmenetes Merino Extrafine Lace fonalat. Tegnap este, miután elaludt Édesbaba, kísérleteztem több kendőmintával, de vagy a textúra nem stimmelt, vagy a színátmenetesség verte agyon a mintát...szóval maradt a jó öreg Trish.. a harmadik után már megy legalább minta nélkül is. ;-)



Persze azt még ki kell találnom, hogyan fogom blokkolni, mert egy gyapjú kendőt azért mindenképpen erősen ajánlott. ;-)


A következő posztban összeszedem az ezzel együtt már négy Trish kendőmet. :) Ha Te is kedvet kaptál hozzá, a víruskendős bejegyzésben minden részletet megtalálsz. Az elkészült kendőkről pedig kérem a képet! Vagy a nyaralásról. Vagy a kertedről. Vagy aminek ma nagyon örültél... ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése