2015. január 5., hétfő

Leltár - minden, amin mostanában dolgoztam :)

Hajszás-hajrás volt az év vége, így itt elmaradt a horgolt mindenfélék bemutatása, de pótolni még mindig nem késő. ;)

A Karácsony előtti időszak nagyon gyorsan elment, és a felét sem tudtam megvalósítani persze annak, amit terveztem. Ahogy az lenni szokott, hiába szóltam jó előre, hogy mindenki időben találja ki, mit szeretne, azért mindig becsúszik néhány későn eszmélő. Azért nem sok minden maradt ki, ami meg mégis, az ráért. :)

Készült két könyvborító Mercan fonalból, ami puha, finoman fénylő, bambusz hatású fonal, így egészen kiválóan mutatott belőle ez a csipkemintás megoldás. A minta elnevezése írisz és tulajdonképpen két sor ismétlődéséből áll (egyráhajtásos pálcák és rövidpálcák). Egyszerű, de nagyon mutatós. Minden borító kapott a közepébe egy könyvjelzőt is. Az egyiket egy réz masnival, a másikat gyöngyökkel díszítettem. 

A könyvmolyoknak kedvezve könyvjelzőket is horgoltam. A rendelésnek megfelelően baglyost, cicást és virágot készítettem. A fonal tulajdonképpen az a rusztikusan kemény, kicsit durva, natúr színű felvetőfonal, amit direkt hasonló projektekhez választottam. Van tartása, mégis könnyű vele dolgozni. A szemeknek apró kásagyöngyöt varrtam fel.









Sapkát horgoltam gyapjú-akril kevert szálas fonalból (50-50%), bézs színben. Puha is, meleg is, és éppen passzol a tavaly készült nyakmelegítőhöz. :)


Gömböcligeti Tóbiás nyúlúrfi a kisfiam játszótársa. Egyelőre még alvósat és fojtogatósat szeretnek játszani, de azért így is sok kalandban van részük. Hamarosan érkezik a többi kispajtás is, és a kalandozásik története. Bízom benne, hogy azt is szeretettel fogadjátok, ahogy eddig mindent, amit mutattam. :)


 Himalaya Mercan Batik fonalból horgoltam ezt a harántcsíkos körsálat. Vastag lett, puha, meleg és olyan gyönyörű színei vannak, hogy megsajdul a szívem az ősz után. Pont olyan mint a vadszőlő varázslatos vibrálása az őszi napfényben, amikor nem hiszed el, hogy ez már a vége, és hamarosan minden sáros, latyakos, havas lesz, hiszen ha ilyen színekkel tombol valami, nem lehet, hogy távozni készül.. Azért az élményt sikerült átmenteni ebbe a puhaságba, és most hordhatjuk Anyával felváltva..mikor melyikünk a gyorsabb. ;-)



Befejeztem végre a Szeder kendőmet is. 25 deka Mercan Batik fonalat használtam fel hozzá. A mintát Szilágyi Andrea készítette és a Gombolyag magazin első számában jelent meg. Hatalmas, beburkolózós, nagyon szerethető kendő lett belőle. Igazi sálkendő, amit körbetekergethetsz a nyakadon, és aztán jöhetnek a farkasordító hidegek, Te már tutira nem fázol meg, arról nem is beszélve, hogy ennek a fonalkombinációnak is szépséges színei vannak. ;-) A minta egyszerű, jól követhető, kezdő horgolók is belevághatnak bátran. 




Ha úgy tűnik, hogy sokat használom a Mercant, akkor jól látod, mert egyszerűen sokoldalú és imádatos fonal. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert könnyen kezelhető, megfelelő vastagságú, nem bolyhos, nem szöszöl, meleg, puha, bambuszosan selymes, miközben nagy strapabírású, babacuccoknak is remek. Szóval nálam az egyik nagy libling. :))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése