Sőt...ha őszinte akarok lenni - és miért ne akarnék -, akkor be kell vallanom, hogy a kézművesség, az alkotás, a teremtés nálam az étellel kezdődött. Még egészen csepertyű voltam, amikor már Anya körül vacakoltam, szerettem játszani a konyhai eszközökkel, szerettem, hogy Anya mindig megengedte, hogy segítsünk Neki. El tudjátok képzelni, mekkora segítség egy láb alatt lévő óvodás a konyhában? :D De biztosan ennek köszönhető, hogy előbb tudtam rántottát sütni, mint stabilan olvasni.
Kezdetben vala a sámli, mint az én szakácsművészetem legfőbb eszköze. Ugyanis enélkül nem értem fel a gáztűzhelyet. Aki most azt gondolta magában, hogy most sincs ez másképp, az rögvest vonuljon a sarokba vezekelni. Különösen vonatkozik ez a családomra. És irgumburgum. Na.. Szóval akkoriban mindent sámlin állva készítettem el. Volt, ami jól sikerült, volt persze olyan is, ami kevésbé, de a lelkesedés mindenesetre az elmúlt évtizedekben is töretlen maradt. Így felnőtt fejjel csodálom Édesanyám bátorságát, hogy csont nélkül odaengedett minden veszélyes tárgyhoz. Persze eleinte felügyelettel, de 8-10 évesen teljesen egyedül begyújthattam a gázt, használhattam a robotgépet, vagdalhattam, amit akartam.. És amin mostanában sokszor megdöbbenünk a tesómmal, hogy 5-6 évesen simán elküldött a boltba valamit venni, ami épp elfogyott. Senki nem pánikolt attól, hogy ugyanvajon mi történhet velem azon a kb. 2x400 méteren. Nem tudom eldönteni, hogy az annyira más világ volt, vagy csak simán másképp álltak a szülők a gyerekekhez... Bár talán mindkettő benne van. Az emberek nem voltam annyira közönyösek, figyeltek a gyerekekre, a boltos nem akart átverni, annál inkább segíteni. És mi is bátrabbak, önállóbbak voltunk talán.
Kedvenc boltosom "Mucikám" volt. Az igazi nevét nem tudom, de meghatározó élmény gyerekkoromban, ahogy állt a szalámis és húsos pult mögött, a haja a feje tetején hatalmas kontyban, fülig ért a szája, és mindenkit mucikámnak hívott, akit kedvelt. És elég sokunkat kedvelt. :)) A cicák-kutyák nagy barátja volt. Kérés nélkül söpört papírba a szalámivégeket, és suttogta oda, hogy tedd csak el, a kutyuskáknak/cicuskáknak küldöm. :) A szalámivégek néha akár 10 centisek is voltak, de hát a cicuskáknak minden járt. ;-)
Mostanában is szívesen főzök. És talán éppen az ízek imádata, a főzés rituáléjának szeretete az, ami miatt képtelen vagyok átállni erre a fitnesshörcsög életmódra. Ezzel senkit nem akartam ám megbántani, abszolút az én hibám, hogy ez nekem nem megy. Na nem mintha bánnám. Mert hát a mártásba igenis vaj kell. És a süteménybe cukor..hát na. :)
Ehhez jött néhány éve az új szenvedély, a befőzés. A tesóm ennek igazán a mestere, ahogy a süteményeknek és tortáknak is, de azért én is szeretek belekontárkodni a lekvárfőzésbe és a lecsók, mártások elkészítésébe. :)
 |
| Frittata (mindet megettük...jófélevolt ;-) ) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése