2014. december 1., hétfő

Karácsonyi dekoráció - készíts díszeket saját kezűleg

A karácsonyfadíszekre és mindenfelé dekorációkra is igaz a mondás, hogy nem mindig az a szép, amit készen megvehetsz (bár tény, hogy manapság a sok giccsen kívül csodaszép dolgokat lehet már vásárolni). Arról már nem is beszélve, hogy azok a díszek, amiket Te készítesz el, mindig sokkal kedvesebbek lesznek a szívednek. Akkor is érdemes nekifogni, ha kettesben vagy egyedül ünnepeltek, mert a hagyományokat mindig mi magunk teremtjük - ezzel sincs ez másképp.

A mi családi hagyományainkban sok minden szerepel a karácsonnyal kapcsolatban - és erről később írni is fogok -, de a díszek készítése pont nem.Talán az egyetlen ilyen dolog a színes papírból vágott csíkokból összeragasztott karikákból készült lánc volt, amit a húgommal éveken keresztül elkészítettünk a fára. Neked megvan, mire gondolok? Akkoriban a suliban tanultuk technika órán, aztán otthon minden évben elpancsoltunk erre több zacskó színes papírt és egy-két tubus Technokolt :D

Most viszont szeretnék mutatni néhány olyan egyszerű dekorációs elemet, amit simán elkészíthetsz egyedül is, de bevonhatod a családot, gyerekeket, barátnőket, lakótársakat. Segít ráhangolódni az ünnepre, és igazán kedves dísze lehet a lakásodnak. (Arról nem beszélve, hogy a maihoz hasonló undorítóan nyálkás délutánok hangulatát is fel tudod dobni vele, és le lehet kötni a gyerekeket, ha már kimenni úgysem tudtok).

1. Filc, gyöngyök, színes cérna

Az egyik klasszikusnak mondható karácsonyi dísz a filcanyagból kivágott, vattával kitömött, és színes cérnával körbevarrt forma, amit díszíthetünk gyöngyökkel, csillámragasztóval, flitterrel, szalagokkal. Ez a forma lehet igazából bármi: mikulás, harang, csillag, fenyőfa, hópehely, rénszarvas, gömb... és ami még eszetekbe jut. Nem árt, ha az ember tud egy picit varrni, lehet turbózni cikkcakkollóval a formákat... Nagyobb gyerkőcök simán bevonhatók már.

Ha füzért készítesz belőle, akkor az ajtó fölé, karnisra is felakaszthatod, de egy -egy darab egy szalagból készült akasztóval a fán is jól mutat. (De el is ajándékozhatod) Én idén még nem készítettem, a tavaly készülteket pedig elajándékoztam, de kerestem néhány cuki darabot ötletadónak:




2. Ajtódíszek

Ajtódísz igazából bármi lehet, amiről úgy érzed, hogy Neked tetszik. Ha ügyes a pasid, kérd meg, hogy vágjon ki neked egy üres közepű csillagot farostlemezből vagy vastagabb kartondobozból. Ezt aztán a festékboltban vagy hobbiboltban kapható színes festék spray-vel lefújhatod, lekenheted fehérre, és megszórhatod csillámporral, aztán pedig már csak annyi a dolgod, hogy kötsz rá egy szalagot, rafiát vagy spárgát, és már akaszthatod is ki a bejárati ajtóra. :)

Ha ennél bonyolultabb ötletre vágysz, akkor készítsd például koszorút. Nagy szerencsénk van, mert szinte minden hozzávaló és alap könnyedén beszerezhető már. Néhány éve még megizzasztott, mire mindent megtaláltál, ma pedig bármelyik hobbiboltban meg tudod venni a legkülönbözőbb díszítőelemeket, de sokszor a barkácsáruházakban is izgalmas dolgokra bukkanhatsz.

Válassz egy Neked tetsző alapot. Ez lehet vesszőből font, polisztirolból készített, szalma vagy mohaalap is akár. Ha van kedved és időd hozzá, akkor gyűjts borostyán vagy vadszőlő indákat, és készítsd el magad a koszorúalapot. Ehhez szükséged lesz drótra és drótvágóra is. Nem árt egy kesztyű sem, hogy ne sérüljön meg a mancsod. ;-)

Így néznek ki ezek az alapok:

Innentől már megint csak rajtad múlik, hogy mit használsz fel hozzájuk. Az első két alapot nem szükséges bevonni semmivel, mert épp ez adja a jellegzetességüket.

Klasszikus karácsonyi koszorúhoz:

szárított narancsszelet/citromszelet, szárított felezett lime, fahéjrúd, csillagánizs, borostyánlevelek, fenyőgallyacskák, bogyók, apró tobozok
piros, zöld, arany, ezüst, kockás szalag

Szükséged lesz az összeállításhoz drótra és vagy cérnára, ragasztópisztolyra vagy hobbiragasztóra (ez lassabban köt).

 Mutatok néhány egyedi elképzelést is:







3. Narancs, mint illatos asztaldísz


Ha már Karácsony, akkor nincs is annál kézenfekvőbb, hogy előkapjunk pár darab illatos gombócot, vágjunk a héjából, teleszurkáljuk szegfűszeggel, és kipakoljuk az asztalra. Ugye? A gyerekek nagyon szeretik készíteni, és a végeredmény mindenképpen cuki lesz még akkor is, ha nem kerülne egy lakberendezési magazin címoldalára. Mutatok néhány ötletet:







Teheted egy apró tobozokkal, fenyőgallyakkal, dióval, mogyoróval fahéjrudakkal díszített tálba, cserépbe, vagy ahol Neked tetszik. Az illata maga a Karácsony. Szerintem egyszerű és tökéletes. :)

4. Hőre/levegőre keményedő gyurma

 Szerettél gyerekkorodban gyurmázni? Akkor ezek a díszek azokat a boldog éveket fogják felidézni. Gyurmát vásárolhatsz hobbiboltban, de sok hipermarketben is. Arra figyelj, hogy ez speciális gyurma, gyorsan kell dolgoznod vele, és gondosan visszazárni a csomagolást, különben sajnos használhatatlanná válik. Gyurmát készíteni is lehet, így spórolsz vele, másrészt pedig mindig frissen készíthetsz el annyit, amennyire szükséged van. Rengeteg receptet találsz itt, a gyerekeknek való alkalmi biogyurmáktól kezdve a hőre vagy levegőre száradó, díszeknek is tökéletes gyurmákig. Én a szódás gyurmát javaslom a karácsonyi díszek elkészítéséhez. És az ebből készített figurák felhasználhatók némi hobbiragasztó igénybevételével a barátoknak készített ehető ajándékok csomagolásánál, amiről az előző bejegyzésben írtam. :) Ha színezni akarod, adj hozzá ételfestéket, de akrilfestékkel utólag is befesthetitek.

Mutatok néhány képet:



  
5. Mézeskalács

Illatos, ehető, szép és nagyon-nagyon karácsonyos. Az ehető ajándékoknál már írtam róla, így csak annyit fűznék hozzá, hogy ha a fára akarod akasztani, akkor sütés előtt nyomkodd a tésztába az akasztót, ami jó esetben spárga vagy pamutcérna. Ha füzért akarsz belőle készíteni, akkor vágj egy jó hosszú zsineget, és erre "építsd fel" a mézeseket még szintén a sütés előtt. Persze az is jó megoldás, ha szintén sütés előtt készítesz rá egy lyukat. (Bár ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy sütés közben ez a lyuk eltűnik)





6. Festett tobozok
Ez simán csak ennyi. :) Fogj pár tobozt, köss rá szalagot, drótot, zsineget, amit találsz és ami tetszik. Használj csillámos hobbiragasztót, festékszóró sprayt, gyöngyöket...mindent, ami eszedbe jut. Vehetsz (az ügyesebbek pingpong labdából rajzolhatnak is) megrajzolt fejecskét, készíthetsz rá fonalból "hajat" vagy filcből, anyagdarabból sapit. Nagyon cuki is manók kerülhetnek így a fára. :)

Mutatok néhány ötletet:







7. Papírfüzérek



Válassz figurákat, keress otthon színes papírt, cérnát vagy zsineget, ollót, ragasztót, és már indulhat is a móka. Akaszthatod a fára, ajtóra, ablak elé, falra, gyerekszobába, az irodába.. mindenhol fel fogja dobni a hangulatod.




8. Horgolt csillagok, hópelyhek, harangok

Igazából ezt azoknak ajánlom, akik éreznek magukban késztetést, és ismerik a horgolás alapjait. (Bár az szerintem könnyen elsajátítható a neten található videókból). Nagyon látványos, igazán mutatós, és garantáltan tartós díszeket készíthetünk így magunkat és ajándékba is.

Mutatok néhányat:




Elkészítéshez videós segítség:

horgolt csillag
horgolt angyalka

9. Sütött, színezett tésztából fűzött lánc

Gyerekeknek tökéletes szórakozás egy esős délutánra a tésztából készült füzérek elkészítése. Olyan sok érdekes formájú tésztát lehet már kapni, és ételfestékkel sütéssel magunk is színezhetjük őket. Sütni szárazon kell természetesen, a színárnyalatot az határozza meg, mennyi ideig hagyjuk a sütőben. Díszíthetjük csillámporral, lakkozhatjuk, ragaszthatjuk is. De én azt javaslom, hogy engedjük a gyerekeket játszani. ;-)



 10. Pattogatott kukorica-füzér
A végére hagytam egy már-már közhelyes, de mégis kedves karácsonyi dekorációt. Pattogtass ipari mennyiségű kukoricát (érdemes kihagyni a vajas, ízesített verziókat, még jobb ha nem előre csomagolt, teljesen natúr kukoricát tudsz szerezni), elő a cérnával és a tűvel, és máris neki lehet esni a fűzögetésnek. Tegyél be egy jó kis karácsonyi mozit, hallgassatok karácsonyi dalokat, beszélgessetek, sztorizzatok, és az sem baj, ha nassoltok a kukoricából közben. Én sosem tudom megállni.. :)




Nagyon jó tematikus videót találtok itt a házi készítésű díszekről. Érdemes megnézni ezt is ötletadónak. :)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése